Szabolcs Malac Takaréktippjei

Pénzügyek és mások
Az Alpok óriása

Az Alpok óriása

Svájc hegyi ebei

Az FCI 2. fajtacsoportjába, a pincserek, a schnauzerek és molosszusok mellett megtalálható jó néhány svájci hegyi kutya fajta is. A hegyi típusú kutyák mellett önálló alcsoportot kaptak a kifejezetten svájci illetőségű ebek, így az appenzelli havasi kutya, az entlebuchi havasi kutya és a nagy svájci havasi kutya mellett a berni pásztor is.

Azt tudjuk, hogy a történelem során a különféle kutyafajták kialakulása a környezethez és az emberi igényekhez igazodott. A tenyésztők – bár a kezdeti időkben még nem beszélhetünk a mai értelemben vett tenyésztői munkáról – a különféle, öröklött tulajdonságokkal rendelkező házikutyákból szelektálta. A számukra ideális, a célnak megfelelő kutyákat megtartották, és ezeket egymással párosították. A szín, a fazon teljesen mellékes volt, a használhatóság volt a legfontosabb cél a tenyésztés során. A küllemi igények nagyjából a XIXI. században jelentek meg először, bár valószínű, hogy a kifejezetten kedvtelésből tartott, ősi ölebek esetében– mint például a kínai uralkodók pekingije – már a kezdeti időkben is fontos szempont volt.

A természeti és környezeti körülményeknek megfelelő munkalehetőségek adták tehát egy-egy terület kutyafajtáit, így születtek meg a vadászkutya-, és a pásztor-, valamint juhászkutya fajták is. Svájc bizony nem a mezőgazdaság központja. Az Alpok és a Jura felső vidékének klímája esős vagy havas, rideg és hideg, olyan ország, ahol az évi átlaghőmérséklet 9 fok körül mozog. Teljesen jellemző, hogy az ország legismertebb és legelterjedtebb növénye a havasi gyopár. Egy ilyen helyen, ahol az ország területének közel egyharmadát erdőségek, főleg fenyőfélék borítják, és az erdőhatár felett havasi rétek és a legelők világára bukkanunk nem sok lehetőség adódik gazdálkodásra. Éppen ezért leginkább a szarvasmarha tartása terjedt el.

Az állatokat azonban őrizni kell, hogy a zordon időben éhező vadak ne támadják és tizedeljék az élelmet adó állományt. Kellettek hát a pásztorkutyák, melyek nem csak egyben tartották és terelgették a nyájat, de védték és őrizték is.

A berni pásztor eredete

Ez a bájos és népszerű svájci kutya, mint neve is mutatja, a svájci Alpokban található Bern városának környékéről ered. Németesen Berner Sennenhund-nak nevezik, a Berner Bern városának megfelelője, a „senn” szó jelentése nem más, mint az alpesi legelők hegyi pásztora, a „hund” pedig természetszerűleg a kutyát jelenti. A nagytestű, szépséges megjelenésű berni pásztor tehát a négy svájci hegyikutya fajta egyik, napjainkban is legismertebb és leggyakrabban előfoduló képviselője.

Egyébként a fajta elkötelezett rajongói szerint igen ősi történettel bír, egészen Svájc, azaz az akkori Helvétia római kori megszállásának idejéig visszavezethető. Ez nem kicsi időszak, legalább 2000 évvel kell számolnunk. Vélik, hogy ekkoriban a római császár légiói magukkal vitték kutyáikat, melyek elsősorban kemény, őrző-védő képességekkel bíró masztiff típusú ebek voltak. Helvétiában ezek a masztiffok keresztezőtek az ott élő, őshonos kutyákkal, melyek egységes jellemzője a nagy méret és a vastag bunda volt. Erre szükségük is volt a zordon táj időjárási kellemetlenségeinek és viszontagságainak elviseléséhez. Ilyen kereszteződések eredményeképpen születhetett meg a berni pásztor, melyet aztán a XIX. századtól élesztettek újjá. A századelőre ugyanis szinte eltűnt a fajta. Száz év kellett, de hála néhány elkötelezett kinológusnak, ma már igen népszerű ez a kedves, nagy, mackós ebfajta.

Berni pásztor, a csalóka mackópofa

A berni meglepően bájos fajta. Olyan, mint egy nagy mackó, ráadásul a valódi medvék minden zordonsága és veszélyessége nélkül. Sőt, közelről szemlélve, vagy akár átölelve nagy nyakát olyan érzés, mintha egy nagy plüssállatot szeretgetnénk. A legjobb benne az, hogy karaktere egyáltalán nem cáfol rá erre az érzésre, ugyanis végtelenül kedves, szeretetteli és szeretnivaló lény. Higgad és nyugodt, figyelmes és védelmező, de az agressziónak nyoma sincs benne. felnőttként is sokáig nagy gyerek marad, játékos és bolondos, társaságkedvelő és féktelen vadóc. Mindezek miatt a berni pásztor a család gyerekeinek legjobb, hűséges barátja.

Imád mozogni, de nem viszi túlzásba. Nem kell vele kilométeres sétákat megejteni, ugyanakkor, ha a gazdának kedve van hozzá, vagy szüksége van rá, akkor komoly munkára is képes. Igazából teljesen mindegy neki, hogy mi a feladat, ha a gazdájával együtt lehet.

A jó hír, hogy a bunda ápolása sem ördöngös feladat, bár elsőre rémisztőnek tűnhet, tömöttsége és sűrűsége miatt. Inkább az lehet némileg visszatartó erejű, hogy erősen vedlik, de heti többszöri kikeféléssel a lakásban és az udvaron gomolygó szőrtenger csökkenthető.

A berni pásztor nevelése

Mivel imádja a családját, és igen intelligens fajta, hát a nevelése sem nehéz feladat. Kedves és érzékeny természete miatt a pozitív megerősítéssel kivitelezett nevelés és tanítás a legsikeresebb. A kutya boldog, ha szeretett gazdája kedvére tehet, és minél több időt tölthet vele. Számára ez a legnagyobb jutalom. Bár kölyökkorában kissé kajla és szertelen, általában szófogadó és alkalmazkodó eb. Ritka módon, de a nagy méret ellenére is ideális fajta akár kezdő kutyatartóknak is, éppen az alkalmazkodó, kedves és barátságos természete, és ebből eredő könnyű nevelhetősége miatt.